tartalom megosztás
az írás világa Valahogy így kezdődhetett...
„Sokféle új dolgot láttak tőlünk, európai származásúaktól a pápuák, de egy se volt olyan csodálatos nekik, mint az írás-olvasás. Nem szólok az olyan helyekről, ahol már hittérítők megtelepedtek, ahol már pápua-iskolák voltak, ott már megszokták. De én megfordultam olyan helyeken is, ahol csak hírből ismerték és tőlem látták először. Frissiben láthattam a hatást. Elővétették velem a ceruzát és papirost, ami nélkül úgy sem voltam soha, mert kéznél kellett tartanom alkalmi jegyzetekre. Feldiktáltak nekem egymásután 50-60, vagy néha száz szót is, amennyi éppen a papiroson elfért, össze-vissza mindenfélét, kinek mi az eszébe jutott. Akkor azután felolvastatták velem felülről lefelé, vagy alulról felfelé, ahogy éppen nekik tetszett. Némelyik megjegyezte magának, hogy melyik helyre írtam fel azt a szót, amelyiket ő diktált, meg a mellette levőket, amikre ő emlékezett. Volt azután arra nagy mulatság, nevetés, kitörő öröm egész a sikongatásig. Ellenőrzésül elolvastatták velem többször egymásután, napjában többször is, meg-megújuló hatás mellett. Hogy a papiros, a „péper” , amint ott nemzetközi tört angol szóval ismerték, hogy a papiros beszél, a papiros nem felejt. Még az se volt elég ellenőrzésnek, elkérték tőlem a papirost és ha elcsíphették valamelyik európai urat, azzal is olvastatták, sőt felkeresték az ismerős iskolásfiúkat is, azok is sorban ugyanazokat a szavakat hangoztatták. Nem lehetett csalás, a papiros beszél, mindenkinek ugyanazokat mondja, amit én felírtam. A papiros nem felejt semmit.”