A betű tervezője, Emil Kahn, 1883. március 15-én született Stuttgartban. Nevét 1905-ben változtatta Lucian Bernhard-ra, talán a családjával való szakítás miatt, de ez csak egy kóbor feltételezés részemről.
Csak rövid ideig volt a müncheni akadémia hallgatója, ő a XX. század egyik legnagyobb autodidakta képzőművésze, akit bátran tekinthetünk a modern reklámgrafika megteremtőjének. Tervezett plakátokat, különböző termékek csomagolását díszítő grafikákat, betűket, több magazin teljes arculatát, bútorokat, teljes belső tereket – szerteágazó tehetsége nem ismert határokat.

1900-ban sikerült szert tennie egy belépőjegyre a müncheni Glaspalast belsőépítészeti kiállítására. (A Glaspalast August von Voit tervei alapján a londoni Glass Palace mintájára épült. 234m hosszú, 67m széles, 25m magas, acélszerkezetű épület volt, melyet mindössze 6 hónap alatt húztak föl 1854-ben. A munkálatok során 37ezer üvegtábla került beépítésre. Rendkívül sok kiállításnak adott otthont. 1931.június 6-án leégett, a benne kiállított több mint 1000 festmény és szobor 80 kivételével mind megsemmisült.) Saját szavait idézve: „csak járkáltam körbe színekkel átitatva”. Az ott látottak olyan mély hatást gyakoroltak a 17éves fiatalemberre, hogy hazatérve – kihasználva szülei távollétét – az egész házat, beleértve a bútorokat is, átfestette a kiállításon látott ragyogó színekre. Apjával olyan kemény vitája támadt emiatt, hogy elhagyta a szülői házat, és soha többé nem tért vissza.

Berlinbe költözött, ahol eleinte kisebb magazinoknak írt versekkel próbálkozott, majd beadott egy plakáttervet a Priester Gyufagyár pályázatára. A plakát egyszerűségével és friss, eleven színeivel elnyerte a fődíjat. Ettől kezdve a betűöntödék egymás után jelentkeztek be a poszterein látható betűk gyártási jogáért.

Az I. világháború után bútortervezést tanult, ez irányította figyelmét az építészet felé.
Amikor 1923-ban New York-ba érkezett, neve már világszerte ismert és elismert volt. Eleinte belsőépítészként dolgozott. Nehéz időszak volt ez számára. Kevés megrendelése volt, nem igazán kedvelték az amerikai ízlésvilághoz képest túlságosan is forradalmi és modern szellemiségét.
Végül 1928-ban szerződést kötött az ATF-fel (American Type Founders – 1892-ben jött létre a 23 legnagyobb amerikai betűkészítő cég egyesüléséből), ekkor tervezte legismertebb betűit, a Bernhard Gothic-ot, a Bernhard Fashion-t, a Bernhard Modern-t és a Bernhard Tango-t. A '30-as években fordul a festészet és a szobrászat felé, s innentől kezdve egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig elsősorban e két műfajban tevékenykedett.

Maga a Fashion egy nagyon vékony vonalú, túlzottan magas betűszáraival minden klasszikus szabályra fittyet hányó, rendkívül modern betű, mely ma is állja a versenyt. Megjelenésére rányomja bélyegét a korabeli reklámgrafika korlátokat nem ismerő, csapongó fantáziája, s nyilván nem véletlen, hogy keletkezésének ideje az európai képzőművészet talán legizgalmasabb korszaka. Mert ez a betű, ha lehet így fogalmazni, mélyen európai.
Minden nagyobb kiadó elkészítette a maga változatát (Linotype, Bitstream, stb.). Bár sok úgynevezett free font oldalról letölthető, valójában a betű ma sem ingyenes.

Az alábbi galériában megnézheti néhány plakátját és betűjét. Az első két kép a müncheni Glaspalast-ot ábrázolja.

Ez a mai szemmel kissé nehezen olvasható, ívelt vonalakat szinte teljesen nélkülöző írásmód 1000. körül alakult ki a Német-Római Császárság területén. Évszázadokon keresztül uralta az európai betűvetést, olyannyira, hogy még Gutenberg első nyomdai munkái is gót betűtipussal készültek a XV. század közepén. Mondhatnánk azt is, hogy akkoriban ez volt a szépségideál, de ez nem lenne teljesen igaz.

Elnézve az akkori kódexeket, hivatalos iratokat, az emberben fölmerül a kérdés, hogy – mai szóhasználattal élve – ennyi tehetséges grafikusa volt az egyháznak és az uralkodóknak?
Tudjuk, hogy a kódexek, orvosi könyvek másolásakor más írta a szöveget, más készítette az iniciálékat, megint más a miniatúrákat, de maga a „csupasz” szöveg is nagyon szép grafikai képet nyújt. Nyilván igényelt némi kézügyességet, de valószínűleg nem nagyobbat, mint a mai írásmód. A trükk a tollhegy alakjában rejlett. Kialakítását az ún. tollkéssel végezték, pontosan meghatározott szabályok szerint.
A toll szárának végén, a toll-lábon ejtettek egy függőleges bemetszést, majd a jobb oldali szárat rövidebbre és keskenyebbre faragták, a bal oldalit pedig hosszabbra és szélesebbre. Ez azt eredményezte, hogy a toll hegye jobbra lejtően ferdült. S bár a középkorban mindenki maga készítette a tollát, a hegy előírásoknak megfelelő, asszimetrikus kialakítása eleve meghatározta a korabeli írásképet.

Természetesen van a gót betűs írásnak olyan módja is, ami boszorkányos ügyességet igényel, de ez már inkább a szórakoztatás kategóriájába tartozik.
(A belinkelt videón már egy jóval későbbi írásképet reprodukál a grafikus.)

 Gondolták volna, hogy a ma is használatos fa alapú papírt csak a XIX. sz. közepén találták fel? Egész addig a papír alapanyagául világszerte elsősorban textilhulladékot használtak: vásznat, elhasznált köteleket, stb. A papiruszhoz és a pergamenhez képest olcsó és strapabíró anyag előállításhoz szükséges tecnikát a hollandok eddigre tökéletesítették, de egész egyszerűen nem volt annyi alapanyag, amely az ingencsak megnövekedett igényeket ki tudta volna elégíteni. A kereslet-kínálat ilyen arányú eltérése pedig magasan tartotta a papír árát, ez pedig korlátozott minden iparágat, mely hozzá kötődött.
Nem véletlen, hogy vannak történészek, akik azt vallják, a modern demokráciák soha nem alakulhattak volnak ki az olcsó nyersanyagú papírgyártás nélkül. Vitatkozni nyilván lehet rajta, de hogy a világunk egész másmilyen lenne, az biztos. Elég, ha csak a kultúrához való tömeges hozzáférés hatásait nézzük.

Az első fa alapú papír előállítása Friedrich Gottlob Keller nevéhez fűződik. 1816-ban született az észak-kelet németországi Hainichen-ben, egy takácsmester fiaként. Meglehetősen boldogtalan ifjúságát apja műhelyében dolgozva töltötte, mivel a tudományok és a gépek érdekelték. Egész fiatalon kezébe került Réaumur egy munkája, melyben arról az ötletéről írt, hogy fából kéne papírt gyártani.
A papiruszt kiváltó, egyéb növényi alapú papírkészítés már az ókorban elterjedt a Távol-Keleten, a problémát az okozta, hogy ezek egytől egyig tájspecifikus növények voltak (bambusznád, stb.). Az ötlettel Réamour nem foglalkozott később, ám hogy Keller fülében elültette a bogarat, az biztos.
Nem tudom, mennyi a valóságtartalma, de egy történet szerint egy darázsfészek ihlette korszakalkotó ötletét. Megfigyelte ugyanis, hogy a darazsak fészkük építéséhez fenyőfák rostjait használják. Lerágják, majd egymáshoz ragasztva alakítják ki a sejtek papírszerű falait. Hosszas kísérletezés után sikerült egy olyan anyagot előállítania, mely minőségében megközelítette a rongy alapú papírt.
1844-ben készült el a tökéletesen kidolgozott eljárás leírásával, de pénze közben elfogyott, a gépet, amivel a pépet elő lehet állítani, már nem tudta elkészíteni. A német kormányhoz fordult támogatásért, de kérelmét elutasították. Keller végül nevetséges összegért volt kénytelen eladni találmányát bizonyos Heinrich Voelternek.
Eleinte együtt dolgoztak a gépen, mivel egyedül Keller volt képes megépíteni a pép előállításához szükséges faköszörülőt. A prototípus 1848-ban készült el. 1852-ben Voelter megújította a szabadalmat, ám abból már kihagyta Kellert, így ő a későbbiekben egyetlen fillért sem kapott találmányáért.
Az első Keller-féle faköszörülőt 1860-ban adták át Hüttenben, az 1867-es párizsi világkiállításon bemutatott eljárás hatalmas siker lett. Voelter óriási profitra tett szert, Keller koldusszegényen halt meg 1895-ben.

Tabula rasa – szoktuk mondani, amikor például egy kibogozhatatlanul zűrös helyzet vagy sok félreértésből eredő, megbántottsággal, sértődéssel terhelt kapcsolat múltbéli eseményeit megoldás nélkül lezárjuk, és tiszta lapot osztva a másiknak, újra indulunk a nulláról.
Azt is jelenti, hogy „tiszta lap”. Gondolták volna, hogy e mondás eredete az írástörténetben található?
Nos, az ókori Rómában volt szokás mindazon „iratokat” viasszal bevont táblára írni, melyek csak ideiglenes célokat szolgáltak. Amikor a dokumentum aktualitását vesztette, a viaszt fölmelegítették, ami a hő hatására kisimult. E sajátos „recycling” technikával újrahasznosíthatóvá vált táblát hívták tabula rasa-nak.

Talán a legkalandosabb történetű, legszebb antik betű. Belső arányai tökéletesek, mindaz, ami civilizációs fejlődésünkben pozitívnak mondható, kifejezést nyer benne. Egyszerre sugároz szépséget, nyugalmat, harmóniát.
Eredetileg az amerikai William Caslon (1722-1766.) tervezte, ezzel nyomták a Függetlenségi Nyilatokozatot és az amerikai alkotmányt is. Emiatt szokás a szabadság betűjének is nevezni.
A betű öntőformái később megsemmisültek, éppen Caslon egyik tanítványa, Paul Revere olvasztotta be fegyvercsövek számára.

Újjászületését Berne Nadall-nak köszönheti, aki saját öntödéje, a Barnhart Bros. & Spindler számára alkotta újra 1894-ben, eredetileg 15. század néven, csak 1920-ban nevezte át Caslon Antique-ra.
Történetéhez híven egyben remek példa a betűk piacán uralkodó kaotikus állapotokra is. A Caslon Antique jogtulajdonosa ma az amerikai székhelyű Font House, melynek egyik leányvállalata az eredeti jogtulajdonos, a GroupType, ami annak idején magába olvasztotta a Barnhart Bros. & Spindler-t. Ugyanakkor tessék szétnézni a free font oldalakon, számtalan változa kering, megannyi néven és tervezői név alatt.

Ráadásul 1993-ban a Corel Corporation elkészítette saját változatát Casablanca Antique néven (a betű designer-ének nevét soha nem tették közzé), ami gyakorlatilag fillérre megegyezik a Caslon-nal, és szintén a mai napig jogvédelem alatt áll. A különbség mindössze annyi, hogy a Casablanca egy picit vékonyabb rajzú.
Hát próbáljon meg kiigazodni az ember ebben a dzsungelben. A legkevésbé sem csodálkozom, hogy egyre több a független tervező, bár kissé hiábavalónak tartom, hiszen ki tudja, mit fognak tenni az örökösök? És végső soron rajtuk múlik minden.
Ezzel együtt, bármely oldalon bármely néven is szerepeljen, egyik betű sem szabad felhasználású, és se nem Pityi Palkó, se nem Sandra Bullock keze munkája.